A nyelv rojtos hajtásai olyanok, mint a szemölcsök.

Gyors növekedésű, szárazságtűrő faj. Fiatal erdősítéseknél az egyik legveszedelmesebb gyom, képes az egész újulatot elborítani, és ha nem védekeznek, megfojtani. Levelei általában 5 levélkéjűek, az egyes levélkék durván fogazottak vagy néha ép szélűek. Fehér virágai júniustól augusztusig sokvirágú, illatos bogernyőben nyílnak. Ősszel bozontos-szőrös terméstömegével is díszít.

Demeter József Bároforó1 Szerelemszagú nap volt, nőstényes idő. Já, kere, kere, te sugár szőke, fájén székely, ungur-bungur, ó micsa kékszemű legény, kiáltotta egy ismeretlen nő, érdekes, kellemes hangon a távolból — felemás nyelven, különleges ritmussal. A Nap, mintha roppant gyűjtőlencsén át sütne.

Becsukom a szemem, lassan megfordulok, kinyitom, de még így is vakít ez a gigászi reflektor a delejes kék égen.

Olyan érzés kerít hatalmába látomásszerűen, mintha! A terjengő nőstényes szag egyre hergelősebb. Gyere, gyere…, hallom most már anyanyelvemen is a hívogatót a cigány szavak után — először lassú csárdás, majd csingerájos gyors dallam kíséretében, felváltva háromszor.

Némi szünet után az erősödő zenére valaki gyorsulva közeledett filmszerűen, ahogy pergett a táj, mint a szemölcsök idő, minden, a nyelv rojtos hajtásai olyanok minden körülöttem — lupuhintásankörhintásan, a szebbnél szebb, mint a szemölcsök bőrű cigánylányok és -menyecskék szédületes táncainak fergeteges ritmusa szerint, kavalkádos színben, mint a szentpáli vásár fő látványosságú terén vagyis: a bároforóban, de! Mindez a száz füstöt se számláló Magyardellőn — a Maros melletti zöld burjánszagú, lombalagutas Kicsi Berek szélén, a szabadban zajlik, kora délután, a nagyidő gyors elvonultával a tisztára mosdott ég alatt, ahol!

Kéjvágyó testemnek, hogy létezik — nincs árnyéka, hiába keresem. Kettős szivárvány alatt. Egyre káprázatosabban. Szópengyásztuke, cse… Mielőtt az ellentétes irányból hirtelen felsejlő Zsunzsú Mammó befelé harangozó bronz-súlyos mellei, észveszejtő csöcsei — ahogy mi neveztük — közé süppednék, édesapám jobb dolga híján, mintha felébresztett volna…, vagy tényleg fel?

Haragom, álomkóros, tehetetlen minden mindegybe csapott át, pedig úgy lüktetett, zúgott a fejem, mintha harangok tonnásodtak volna benne, mint villámokat ijesztő-elkergető nagyidőben, amikor félreverik Isten hangszerét, holott! Szemölcsök fiúknál éjszaka volt.

PETELEI ISTVÁN ÖSSZES NOVELLÁI II

Ugyanakkor, mintha töklámpás lett volna az éji Nap. Vigyorogva sütött be az ablakon — kárörvendően — már-már vicsorítva. Delejes fénnyel. Évtizedekkel később a teleholdat visszatérő álmaimban internetes képernyőnek láttam, aztán pajtabeli lámpásnak, de sose gondoltam volna, hogy a Holdon látszó, álom és ébrenlét határmezsgyéjén levő, néphiedelmi csipkebokorra száradni terített párolgó kapca szagát a holdbéli juhpásztoron — pakuláron, csobánon, bácson — kívül még vénségemben is érezni fogom.

1. Hasnyálmirigyrák tudatosság
2. PETELEI ISTVÁN ÖSSZES NOVELLÁI II - PDF Free Download

A falu szélén — a cigányputrik előtt — tértem teljesen magamhoz. Milyen férgek vannak a makrélában éreztem azt a sajátos füst nélkül is füstös, kesernyés, pergelt gesztenyés illatot, az időnkénti fuvallattal érkező nőstény szagot, mely az éjszakai befejezetlen kalandomat földrengéses erővel juttatta eszembe a párolgó teleholdnyi-tisztás ég alatt.

És már arra is emlékszem — derengősen, hogy édesapám szeszkazánként árasztotta az italbűzt, lángra lehetett volna lobbantani, de nem ezért nem gyújtott lámpát, hanem édesanyám, Éde miatt, nehogy felébredjen. Igyekezz már, nógatott halkan, és a spicces-patkós cipőmet ügyetlenkedve húzta a lábamra, segédletemmel végül is sikeresen, kisimított új zoknimra. A kapcás világ lejárta után… Spicces-patkós lábbeli minek, hová… Hová, hová… mint a szemölcsök félbe, és miután azt is tudtomra adta, hogy miért megyünk, zsörtölődve ellenkeztem, de semmi foganatja nem lett.

Mentségemül azt is felhoztam, hogy még nem is vagyok legény, nem konfirmáltam, csak majd húsvétban, de ez se számított. Ha első leszel, te győzöl, veszek neked egy biciklit, mondta.

• Nyelv papilloma
• Kertészeti dendrológia | Digitális Tankönyvtár
• Vigyetek ki a hunyó napsugárra, Tegyetek arccal napnyugat felé
• Papillomavírus absztinencia vakcina
• KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: EGY ÉG ALATT

Nagydolog volt akkor a bicikli. Jólesett a hideg bor éhomra. Majdhogynem porzott a torkom. Édesapám rám nézett, megveregette a vállam, bátorító biztatásként a biciklire gondoltam. Miután elhagytuk a falut, egyből rázendítettünk, hogy hát, sejhde! Kutyák ugatták a Holdat; ezúttal, minthogyha a hitünk szerinti ős Boldogasszony Babba Máriát — az elmaradó kertek alatt, öblösen, aztán vékonyan vonyítva, urlálva, nyüszítve, akárcsak az anyjukat hívó rémült farkaskölykök.

Kertészeti dendrológia

Édesapás gyermek voltam, általában a fiúgyermekekkel ellentétben, a barátaimat is beleértve, de sose szarvasmarha-férgek kimutatni kellőképpen a szeretetemet, csak néha-néha, esetleges jótetteimmel, édesapám viszont állandóan, a szavak erejével is, főleg ittasan.

Úgy biza, válaszolta helyettem és nátha tünetei, mintha szégyelltem volna magam, de titokban örvendtem a dicséretnek, hízelgő volt rám nézve, hiúság ide vagy oda, ki törődött akkor ezzel.

Petelei István marosvásárhelyi születésű novellista és hír­ lapíró. Novellisztikáját, számos kortársához hasonlóan, hírlapírói te­ vékenysége és a A különböző sajtóorgánumokban megjelent írásait gyakran alakította át a lap vélt vagy valós közönségének igényei szerint. Időnként írásait kötetekbe is rendezte, sajátos kompozíciókat alkotva. A posztumusz ki­ adásokban az eredeti kompozíciókat nem ismerhették az olvasók.

Hal a világba… Ki gondolta volna még akkor, hogy néhány év múltán a nejlonzoknisodó szocializmus egyik vívmányaként: a marosvásárhelyi műtrágyakombinát ipari szennyleve már az első esztendőben megfelezi a bőséges halállományt, és csak hírmondókat hagy belőlük. A Huruba domb széli bodzás, labodás Kicsi Berek, ha beszélni tudna, gondoltam és a ringlószilva mellű, szép Cigány Cuka koslatott az eszemben, keringett lupuhintásan, és Zsunzsú Mammó, Zizi… Sorolhatnám őket kívánatosan, csakhogy!

Ez utóbbiakkal plátói volt a viszonyom. Melegem lett, hevültem, mint Cséférés Komán Annanén a templomban, amikor beleszólt a prédikálásba, hogy hát:… nincs, igaz, tiszteletes úr, nincs igaza…, mondta a szőttes kapcás időkben, amikor még tekintélyük volt a papoknak.

Párolgott a telehold, ügyiben terelgette az éji fényt árnyékosan az akácos alatti réten. Kihűltek, nem világítottak-hevültek a Csókás-pataknál kohókként dübörgő téglaégető kemencék, a megrendelők már hordtak el belőlük.

A földgáz bevezetése előtt az ötvenes évek első fertályában még nyers téglákból épültek a házak Magyardellőn vagy vályogból, paraziták a bőrtünetek között fallal. A kultúrház kivételével, melyet önerőből épített a falu. Nyári estékbe hajló napokon, a dohogó — nyers téglákból frissen rakott — kemencék mellett játszadoztunk, szeretősdit, apásdit-anyásdit önfeledten, egekig vetülő szárnyas árnyékok hevületében.

A villanyt még nem kötötték be. Nehéz idők jártak, spórolták a fatót — nagy-nagy örömünkre. Csak a kései lámpagyújtásra kellett takarodót fújnunk. Az alszegben lakó pajtásaim, Biszijog Paprikás Jancsi, Égbetrappoló Sánta Sunyú és Halmágyosi Ostoros Lajcsi — a távolság miatt — hamarabb spulniztak haza, nehogy kihúzzák a gyufát. Aztán utánuk nemsokára, uzsgyi haza mi is, lihegősen.

Cigány Cuka mindegyre marasztalt. A nyelv rojtos hajtásai olyanok tüzetesebben. Még csak egy szikrát bestele, Jázsiká, még csak egy szikrát, nyüstelte a marasztaló szavakat kitartóan a csillagszórósan ki-kicsapó, szikráztató lángokat lobogtató téglakemencék mellett — az én legjobb barátom, Cigány Lázár Lázárevics Kálomi.

Mindig hazáig kísért, mint a szemölcsök trappolt, hűségesen. Amikor mellé valót nem tudtam kiügyeskedni neki, a száraz kenyérnek is erősen örvendett.

Nagyon jó, mint a szemölcsök sukár, sukár biza, mistó, mistó, mondta elégedetten magyarul, cigányul, mohó falatozás közben. Sárgás szemfehérje véraláfutásos volt. Estebédkor mindig rágondoltam, 38 Vajon mit eszik, semmit?

Cigány Cukának már a legények is kezdtek vinni ezt-azt, sőt, egyre finomabb falatokat a jószívűségéért, de a barátomnak csak én. Korán meghalt, azt se tudom, hol a sírja szegénynek. Sose járt zokni a lábán — teljesen megfeketedett.

Néha még kapcája sem volt, csak úgy, ha én adtam neki.

Házilag szőtték még akkoriban a kapcának való anyagot, vagy posztóból készítették. A városi üzletekben árult diftin-és parkétanyag, ami olcsóbb s talán hozzáférhetőbb is volt, csak később jött divatba, akárcsak a különféle rongyok vagy az ugyancsak kapcának használt gyolcsfélék. Egy-két purdé még télen is mezítláb járt, jobbik esetben összedrótozott kapca nélküli, lyukas bakancsban.

Így szánkáztak mínusz huszon fokokban — sőt harminc fölött is… A felszegi pásztorlányok közül Pakulár Guci Niku nővére, a festumos Lívia nem vegyült közénk, sose jött játszani.

Mint a szemölcsök lévén, már nem lehetett hacacárézni vele.

Dundisan pirosló, de nem kövér, hamvaskodó orcája szépségesen villant kacagóra. A bőre? Csurrantott tejként fehérlett. Tavaszias illatot árasztott mindig, minden évszakban. Egyre pezsegtetősebben.

Százas, hogy juhtejben mosdik, mondta Biszijog Paprikás Jancsi, és mutatta, hogy ő mit is csinálna vele. Mi is elképzeltük. Mindenki magának — persze. Első füves, hancúrozó bárányok idején tej- és finom szappanillat lengedezett faluszerte. Lobbant a vérünk — egyre tüzesebben, már szinte-szinte máglyaként. Sütött a frissen tapasztott párolgó kemence, majdnem égetett, ahogy hátunkat a nyersebb felének vetettük.

Időnként az ágyékunkat is — bakos szökkenésekkel, előre, hátra, előre, hátra, minő jóleső, csiklandós érzéssel, mintha! Lívia hasa lett volna a kemence gömbölyded eleje ilyen forróságosan.